Oktel Elektronikai Kft.

Az IP CCTV és az IP kamera fogalma

 

Nagyjából fél évtizede annak, hogy számos hazai műszaki lapban és magazinban megjelent egy IP kamera reklám. Maga a hirdetés egy kép volt csupán, melyen egy IP kamera, egy számítógépes fali csatlakozó aljzat, és az abból kilógó kábel volt látható a következő aláírással: Már üzembe helyezte megfigyelő rendszerünk legnagyobb részét.

Ugyan leegyszerűsítve, de a hirdetés találóan fogalmazta meg az IP CCTV lényegét. Persze nem arról van szó, hogy egy IP CCTV rendszernél nincs szükség a képek megjelenítésére vagy a rögzítésére, csupán ezeknek az eszközöknek nem kell a kamera közelében lenniük. A megjelenítéshez szükség van egy számítógépre és egy monitorra, esetleg egy külön hálózati rögzítőre, de mindezek a világ más pontjain is lehetnek, elegendő, ha az eszközöket az internet összekapcsolja.

Az IP kamera fogalmát is leegyszerűsíthetjük: egy olyan webkamera, aminél a számítógép nem a kamera közelében van elhelyezve, hanem operációs rendszerével együtt beépítésre kerül magába a kamerába. Többek között ez különbözteti meg az IP kamerát a webkamerától. A webkamerát össze kell kötni egy a működtetéséhez szükséges számítógéppel, ami a kamera közelében található, vagy – például laptopok esetén – be kell építeni a számítógépbe.

Az IP kamera saját beágyazott operációs rendszerével, saját IP címmel rendelkező IP szerverével, videojelfeldolgozó szoftverével és saját memóriájával olyan hálózati eszközt jelent, mint egy leegyszerűsített számítógép. A kamerát egy vezetékes vagy vezeték nélküli számítógép hálózathoz (LAN) csatlakoztathatjuk, és közvetlenül a számítógépről, vagy az interneten keresztül is elérhetjük.

 

Az internet, az IP és a TCP/IP alapfogalmai

Az IP kamera és az IP CCTV működése – a nevéből adódóan is – szervesen kapcsolódik a számítógép hálózatokhoz és az internethez. A könnyebb érthetőség kedvéért ezért röviden összefoglaljuk az IP alapfogalmait.

 

Az internet története

Az internet története az 1960-as évek elején kezdődött az Egyesült Államokban, és a hidegháborús katonai kutatásokhoz kapcsolódott. Ennek keretében egy katonailag kevésbé sebezhető, decentralizált számítógép hálózat kialakítását tűzték ki célul. Ezen elvek alapján 1969-ben hozták létre az ARPANET nevű kiterjedt hálózatot, amihez már iskolák és közintézmények is csatlakoztak. Az ARPANET hálózat számítógépeinek növekvő száma szükségessé tette egy olyan kommunikációs protokoll kialakítását, ami biztosította a gépek közötti szabványos adatáramlást. Ebből az NCP nevű protokollból jött aztán létre az IP, vagyis az internet protokoll. Az internet kifejezést 1974-től kezdték alkalmazni.

Ma az internet az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, egy olyan globális rendszer, amely kisebb számítógép-hálózatokat fog össze. Valójában az internet nem egy fizikai hálózat, hanem annak módja, ahogyan az egymástól különböző hálózatokat összekötik úgy, hogy azok egymással kommunikálni tudjanak.

 

Az IP cím

Az IP cím, azaz az Internet Protocol cím az internethez csatlakozó számítógépek azonosítására szolgál. Mindegyik számítógép rendelkezik IP címmel, melyek viszonya között az alábbi variációk állhatnak fenn:

• Egy gépnek több IP címe is lehet
• Egy IP címen több gép is osztozhat
• Egy gép IP címe rendszeresen és időszakonként változhat (dinamikus IP cím)

Emellett minden olyan aktív elemnek, mely a számítógéphez, s egyúttal az internet hálózathoz csatlakozik – ez lehet a router, a switch, a nyomtató stb. – ugyanúgy van egy egyedi azonosítója, azaz IP címe.

Maga az IP cím – a kettes számrendszer szerint – egy 32 bitből, azaz 4 byte-ból álló azonosító kód, ahol a 4 byte értékeit pontokkal elválasztott decimális számként írjuk le, ezáltal négy 8 bites részre osztva, pl.: 185.162.1.2. Minden byte értéke 0 és 255 közötti lehet. Az IP cím két logikai részre osztható: a hálózatazonosítóra és az alhálózati címre.

Egy IP hálózaton belül minden címet csak egyszer lehet felhasználni. Ez az egyediség biztosítja azt, hogy elkerüljük az egyes címek ütközését, ami a hálózatba később kapcsolódó – azonos című – eszközöknek a működésképtelenségét eredményezné.

Az IP címek két csoportra bonthatók: a nyilvános címekre és a belső címekre. Bár mintegy 4 milliárd nyilvános IP cím lehet az Interneten, ez mégis kevésnek bizonyul. A megoldást az egyes önálló számítógép hálózatok belső címtartományának kialakítása jelenti, mert ezek a belső címek az internet felől nem látszanak.

 

Az IP, a TCP és az UDP

Az interneten továbbított adatok/adatcsomagok egy meghatározott irányítási elvrendszer, azaz protokoll struktúra szerint áramlanak, melynek tervszerűnek és biztonságosnak kell lennie. Ezt az irányítási rendszert nevezik TCP/IP Protocolnak, mely a rendszerben részt vevő két legfontosabb protokollról kapta a nevét.

A TCP az angol Transmission Control Protocol, az IP pedig az Internet Protocol rövidítésekből származik, melyek jelentése átviteli vezérlő protokoll, valamint internet protokoll.

Az IP feladata, hogy a hálózat pontjai között mozgassa és irányítsa az adatcsomagokat, valamint azonosítsa a küldő és a fogadó gépet. Minden egyes csomagot két IP címmel lát el: az egyik a küldő, a másik a fogadó számítógép IP címe.

A TCP feladata, hogy az adatcsomagokat hibátlanul eljuttassa a küldő számítógéptől a fogadó számítógépig. Ehhez először feldarabolja az adattömeget meghatározott csomagokra, melyeket külön-külön felcímkéz, majd a küldés után a fogadó gépen belül újra összerakja az egyes csomagokat az eredeti halmazzá. A hibátlan küldés és fogadás egyik alapvető biztosítéka, hogy a TCP mindig megvárja a küldött csomag megérkezéséről történő visszajelzést. Amennyiben ez elmaradna, a csomagot újraküldi. Ebből adódóan a TCP biztonságos, bár emiatt egyben lassú kommunikációnak is nevezhető.

Az UDP (User Datagram Protocol) szintén az Internet alapprotokolljának számít, amely annyiban tér el a TCP-től, hogy nem vár visszajelzést a fogadó géptől. Emiatt nem alkalmas arra, hogy olyan hálózatokon alkalmazzuk, amelyek gyengébb minőségűek, illetve olyan esetekben sem, amikor nagyon fontos információkat akarunk továbbítani. Alkalmazható viszont olyankor – pl. képi információtovábbításnál –, ha némely adatcsomag elveszése nem befolyásolja a fogadó gépre érkező információ összességének további felhasználhatóságát. Az UDP a TCP/IP-nél gyorsabb kommunikációnak tekinthető.

 

Az IP CCTV és az IP kamera története

 

Az IP kamerák megjelenését és terjedését az Internet fejlődése, illetve a digitalizáció térhódítása szülte. A „Mozgókép kialakulása” című menüpontunkban már elemeztük a mozgókép, a televízió, valamint az analóg kamerák fejlődését, de tekintsünk vissza röviden mindezekre itt is. Az 1963-ban kialakított és 1967-ben szabványosított PAL televíziós műsorsugárzási rendszer némi módosítással ugyan, de a mai napig érvényben van. Az analóg biztonsági kamerák képtovábbítása ehhez a szabványhoz igazodik. Bár a kamera áramkörei, képalkotása és jelfeldolgozása idővel digitalizálódott, a PAL szabványból, a váltott soros képalkotásból és az 50 Hz-es képfrekvenciából adódó hátrányok mind-mind előfutárai voltak annak az igénynek, aminek következménye lett az IP kamerák megjelenése.

Ahhoz, hogy az analóg kamera rendszerektől az IP alapú CCTV rendszerek alkalmazásáig eljussunk, több összetevő együttes változására és több lépcsőfokra volt szükség.

Ezekből a legfontosabbak:

• A számítástechnikai eszközök általánosabb felhasználásával csökkent azok ára, így megfizethetővé váltak az átlagemberek számára is.
• A winchesterek, azaz az adatok tárolását biztosító eszközök tárterületének növekedésével a digitális rögzítők egyre inkább kezdték kiszorítani, majd teljesen átvenni az analóg rögzítők helyét.
• A digitális rögzítők által felvett és tárolt képek minősége is elérte azt a színvonalat, amivel már kialakíthatóvá vált a megfelelő CCTV rendszer.
• Fokozatosan megvalósult a képalkotó chipek tömeggyártása, ami lehetővé tette a kamerák árának jelentős csökkentését.
• Növekedett az egyes hálózatok sávszélessége, valamint egyre jobb hatékonyságot értek el az analóg videojelek digitalizálásának és tömörítésének területén. Ez a folyamat hatalmas adatmennyiséggel jár, viszont a sávszélesség növelésének biztosításával minden akadály elhárult az elől, hogy a CCTV rendszereket az Internet alapú hálózatokkal összekapcsolják.
• Egyre erőteljesebbé vált a nagyfelbontású képalkotás iránti igény.

 

Érdekes és talán kissé meglepő is, hogy az IP alapú kamerák és a videó megfigyelő rendszerek kifejlesztése nem a nagy CCTV gyártók nevéhez fűződik – sőt ők viszonylag későn kapcsolódtak be a fejlesztésekbe –, sokkal inkább a kisebb, és elsősorban az informatika területén mozgó gyártók, ezen belül is úttörőként az Axis Communications nevéhez köthetőek az első lépések. Miután felvetődött a kérdés, illetve később annak az igénye, hogy lehet-e – és ha igen, akkor hogyan – IP hálózathoz kamerát csatlakoztatni, az Axis mérnöki gárdája – Martin Gren és Carl-Axel Alm vezetésével – 1996-ban kifejlesztette az Axis Neteye 200-as kamerát, a világ első hálózati kameráját. A kamera teljesítménye mai szemmel nézve gyenge volt, hiszen csak CIF (352×288) képfelbontásra volt képes, és azt is mindössze 1 kép/másodperc képfrissítéssel tudta biztosítani. Az Axis piaci pozícióit később tovább erősítette az ARTPEC (Axis Real-Time Picture Encoding Chip) elnevezésű processzor megalkotása. 1998-ban az IQinVision nevű cég kifejlesztette az első megapixel kamerát. 1999-ben a Milestone Systems egy nyitott platformú IP video rendszer menedzsment szoftverrel jelent meg, tovább erősítve az IP CCTV piaci térnyerését. Az a tény, hogy az 1990-es évek IP kameráit tulajdonképpen informatikai szakemberek tervezték, a számos előny mellett hátrányt is jelentett, hiszen elsősorban a webszerver és a kamera szoftverének fejlesztésére koncentráltak, és háttérbe szorult a képalkotó elem és az objektív minősége. Az 1996-ot követő években az IP kamerák – néhány kivételtől eltekintve – mind a felbontás, mind a fényérzékenység szempontjából egy olcsó analóg panelkamera szintjét képviselték. Jellemző volt az alacsony árkategóriájú, de viszonylag zajos CMOS képérzékelők alkalmazása, és az objektívek fényérzékenysége is általában meghaladta a 10 luxot. Az éjszakai üzemmód ekkor még szóba sem jöhetett. Az IP CCTV történetében újabb mérföldkőnek talán a 2002-es évet tekinthetjük, hiszen ekkor jelentek meg a C és CS (főleg utóbbi) menetes, cserélhető objektívvel rendelkező kamerák, valamint általánossá vált a jó minőségű CCD érzékelők alkalmazása. Érdekes módon ez a fejlődési lépcsőfok többek között annak volt köszönhető, hogy a nagy analóg CCTV gyártók kezdték felismerni az IP CCTV jelentőségét, és az analóg videotechnika műszaki fejlesztéseivel ők is megjelentek az IP technológiában. Mindezek már egyre inkább biztosították az IP kamerák létjogosultságát a piacon, és a technikai fejlődésük is ettől kezdve gyorsult fel. A cserélhető objektívű kamerák már szélesebb felhasználási lehetőségeket kínáltak, mint a fix objektívvel ellátott elődeik, de nőtt a képfelbontás és a képfrissítési sebesség is. 2005-2006 táján már általános volt a 640×480-as képfelbontás és a 25 kép/sec frissítés. Megjelentek a PAL szabvány váltott-soros örökségével szakító, progresszív letapogatású CCD-ket alkalmazó IP kamerák. A képérzékelő elemek fényérzékenységének folyamatos növekedése biztosította az éjszaka is használható IP kamerák előretörését. A 2008-as év egy újabb fordulópont a hálózati videotechnika történetében, hiszen néhány piacvezető IP CCTV gyártó közreműködésével megkezdődött az IP videorendszerek szabványosítása (ONVIF).

Az elmúlt évek technológiai fejlesztéseit a megapixel felbontású kamerák határozzák meg. Bár már a 10-20 megapixeles kamerák is jelen vannak a piacon, napjainkban még az 1,3 Mp-es és a 2,1 Mp-es kamerák a dominánsak. Jellemző, hogy ezekbe a megapixel felbontású kamerákba már nem CCD érzékelőket, hanem egyre inkább CMOS érzékelőket építenek be. Persze ezeknek a CMOS szenzoroknak a minősége nem hasonlítható össze azzal, amit 10 évvel korábbi elődjeik nyújtottak. Ahogy nőtt a kamerák képfelbontása és képfrissítési sebessége, úgy változtak az alkalmazott képtömörítési eljárások is. Az MJPEG és az MPEG-4 tömörítési eljárások után jelenleg a H.264 képtömörítési szabvány alkalmazása a jellemző.

Az IP CCTV fejlődését természetesen nem csak a kamerák műszaki fejlesztései határozták meg, hanem a hálózati video rögzítők (NVR-ek), valamint a hálózati passzív és aktív eszközök folyamatos fejlődése is.

Az IP kamerák történetében külön fejezetet érdemelne a kamerákba épített intelligencia fejlődése. A képtartalom változáson alapuló mozgásérzékelésből kifejlődő video analitika ma már egészen elképesztő megoldásokat is kínál, és nem kis szerepe lehet abban, hogy az IP CCTV további fejlődésének mozgatórugójává váljék.

 

Átmenetek az analóg és az IP CCTV között

A CCTV rendszereken belül négy típust különíthetünk el az alapján, hogy analóg, IP vagy hibrid rendszerekről van-e szó. Ezek az alábbiak:

1. típus: Teljes mértékben analóg rendszer. A megfigyeléshez szükséges eszközök mindegyike a hagyományos, analóg módon működik. A kamerák – még ha belül tartalmaznak is digitális jelfeldolgozású áramköröket – kimenetén analóg videójel jelenik meg. A videojel továbbítása koaxiális kábelen történik. Az analóg rögzítő általában szalagos tárolást biztosító time-lapse videó magnetofon. Ez a CCTV rendszer típus 2005 körül Magyarországon is megszűnt. Ma már csak technikatörténeti szempontból van jelentősége.

2. típus: Még mindig majdnem teljesen analóg rendszer, egyetlen dolgot kivéve, ez pedig a rögzítő, ami már digitális. A digitális rögzítő viszont – mivel a bemenetén analóg videojelet fogad – rendszertechnikai szempontból analóg eszköznek tekinthető, még akkor is, ha esetleg a kimenete internetes csatlakoztatási lehetőséget biztosító IP hálózati csatlakozóval is el van látva. Magyarországon még ma is ez a legelterjedtebb CCTV rendszertípus.

3. típus: Hibrid CCTV rendszer. A kamerarendszer részben analóg, részben pedig IP kamerákból épül fel. Az előző típushoz hasonlóan digitális rögzítővel rendelkezik, de itt a rögzítő is hibrid eszköz, mert nem csak analóg kamerák videojeleit tudja fogadni. A rögzítő bemenetére adott darabszámú analóg kamera és adott darabszámú IP kamera csatlakoztatható. Átmeneti megoldásnak tekinthető. Kifejlesztését az indokolta, hogy a tisztán analóg rendszerről az IP-re történő áttérés sok esetben jelentene költséges megoldást. Különösen akkor, amikor a még jól működő és jó minőségű analóg kamerarendszert kell bővíteni. A bővítést már célszerű IP kamerákkal megvalósítani és költséghatékonyabb, ha ilyenkor csak a régi rögzítőt cserélik a mind a két kameratípus fogadására alkalmas hibrid rögzítőre. A hibrid rögzítők mindig tartalmaznak internetes kapcsolatot biztosító IP csatlakozót.

4. típus: Teljes mértékben IP rendszer. Minden felhasznált eszköz digitális módon működik. A képrögzítést többnyire valamilyen hálózati rögzítő (NVR) biztosítja. Ettől függetlenül analóg eszközöket (akár kamera, akár monitor) is lehet csatlakoztatni a rendszerhez, amennyiben arra igény van.

 

Az IP CCTV szabványai – az ONVIF és a PSIA

Az IP CCTV történetének első 12 évét a szabványosítás hiánya jellemezte. Kezdetben minden gyártó saját protokollt alakított ki a termékeire, így csak azonos gyártókon belül volt lehetséges az egyes rögzítők és kamerák összepárosítása. Egy adott gyártó kamerarendszerét csak az általa gyártott kameratípusokkal lehetett bővíteni, és csak az általa fejlesztett video menedzsment szoftverrel vagy hálózati rögzítővel volt kompatibilis. Az első IP kamera megjelenését követő években a piacvezető IP CCTV gyártók számára ez a kompatibilitási hiány még kedvező is volt, azonban a szélesedő piaci igények egyre erőteljesebben hatottak rájuk, hogy átjárhatóvá tegyék a különböző gyártmányú hálózati kamerák és szoftverek sokaságát. Mindez a szabványosítás irányába vezetett. (Persze egyes video szoftver fejlesztők a szabványosítás hiánya ellenére is készítettek olyan programokat, amelyek képesek voltak arra, hogy a különböző gyártók hálózati kameratípusait egy egységes szoftverfelületen kezeljék.) Az egységes szabvány megvalósítása lehetőséget nyújt arra, hogy a különböző gyártóktól származó termékeket könnyedén integrálhassák egymással, és mind a végfelhasználók, mind a rendszerintegrátorok, mind a gyártók könnyebben ki tudják használni az IP alapú videó megoldásokban rejlő lehetőségeket. Ezen felül segíti a szoftvergyártókat abban, hogy termékeik különböző márkájú hálózati videó eszközökhöz is megfelelőek legyenek, a készülékgyártókat pedig abban, hogy együttműködhessenek más gyártókkal.

A piaci és a gyártói igények hatására végül is két szabványrendszer került kialakításra: az ONVIF és a PSIA.

 

Az ONVIF szabvány

Az ONVIF (Open Network Video Interface Forum) magyarul a Nyílt Hálózati Videointerfész Fórumot takarja, melyet 2008-ban három nagy cég, az Axis Communications, a Bosch Security Systems és a Sony Corporation hozott létre azzal a céllal, hogy egy olyan nyílt ipari szabványt fejlesszenek ki, ami gyártótól függetlenül biztosítja az IP alapú videotermékek közötti együttműködést.

Maga az ONVIF egy olyan általános szabvány, ami meghatározza, hogy milyen közös protokoll alapján működjenek együtt az egyes hálózati videoeszközök, azaz hogyan történjen közöttük az élő videó-, hang-, metaadatok, valamint a vezérlő információk cseréje. Ezen felül biztosítja azt is, hogy az egyes eszközök automatikusan megkeressék a hálózatot és felcsatlakozzanak rá.

2011 decemberében a fórum tagjainak száma 344, akik többsége a világ legnagyobb IP CCTV gyártói közé tartozik. Ebből 17 teljes jogú tag, 19 közreműködő tag és 308 felhasználó tag, a kompatibilitási listájukon pedig már több mint 1300 termék szerepel. Mivel az ONVIF egy nyitott fórum, így bármely vállalat vagy szervezet csatlakozhat hozzájuk, akár gyártó, akár szoftverfejlesztő, integrátor, tanácsadó, vagy végfelhasználó. A teljes és közreműködő tagok beleszólhatnak a szabvány fejlesztésébe, és aktívan részt vesznek a munkában, a felhasználó tagok pedig használhatják a specifikációt, a műszaki és vizsgálati eszközöket, ezáltal könnyítve a termékek fejlesztését.

Az első specifikációt 2008 novemberében jelentették meg, decemberben pedig a teszt előírásokat. Az első ONVIF által szabványosított termékek 2009 augusztusában jelentek meg a piacon.

 

Az ONVIF felépítése Az egyes feladatokat az ONVIF-on belül különböző bizottságok és munkacsoportok végzik. A szervezet felépítése a következőképpen néz ki: Legfelül az Irányító Bizottság áll, melynek feladata az általános menedzsment és a költségvetés irányítása. Jelenleg ennek tagjai az Axis, a Bosch, a Panasonic, a Siemens és a Sony. Alatta a Technikai Bizottság, a Műszaki Szolgáltatásokkal foglalkozó Bizottság és a Kommunikációs Bizottság áll. A Technikai Bizottság feladata az alapvető specifikációk, a műszaki irány és az ütemtervek meghatározása. A tagok összetétele azonos az Irányító Bizottságéval. A Technikai Bizottság további munkacsoportokra oszlik: a Biztonsági Munkacsoportra, a Fizikai hozzáférés Munkacsoportra és a Fejlesztési Munkacsoportra. A Technikai Szolgáltatásokkal foglalkozó Bizottság feladatkörébe a vizsgálati előírások létrehozása, a teszteszközök fejlesztése és a megfelelőségi folyamatok irányítása tartozik. Munkacsoportjai a Vizsgálati előírások, a Teszt eszközök és a Technikai támogatás csoportok. Jelenleg a Technikai szolgáltatásokkal foglalkozó Bizottság tagjai a következők: az Anixter, az Axis, a Bosch, a Genetec és a Sony. A Kommunikációs Bizottság a külső és belső kommunikációért felelős az ONVIF-nál. Tagjai: az Axis, a Bosch, a Hikvision, a Siemens és a Sony.

 

Mit szabványosít az ONVIF?

A fórum egyértelmű célja, hogy egységessé tegye a hálózati videotermékeket, meghatározza az IETF és Web Service szabványokat, valamint a biztonsági és IP-konfigurációs követelményeket, azaz az IP és média konfigurációt, az eszköz és esemény kezelést, a biztonságot, a videóelemzést, a valós idejű megtekintést stb.

 

A szabvány előnyei és a még fennálló problémák:

• A különböző gyártóktól származó termékek ugyanarra a rendszerre épülnek.
• Rugalmasságot eredményez, mivel a végfelhasználók és a telepítők a különböző gyártóktól a legmegfelelőbb terméket választhatják ki, már nem kell egyazon gyártón belül választani a terméklistából.
• Időtállóságot biztosít, hiszen nem számít, mi történik az egyes gyártókkal a piacon, a termékek kompatibilisek egymással.
• Garanciát ad a minőségre, hiszen ha a termékek megfelelnek a szabványnak, a vásárló tudja, hogy mire számíthat.

 

Az ONVIF egy olyan szabvány az IP-ben, mint a PAL az analóg kameráknál, bár az analógia kissé sántít. A PAL szabvány használata ugyanis kötelező azon országok számára, akik az alkalmazása mellett döntöttek.

Az ONVIF ellenben nem egy hivatalos szabvány, hiszen elsődlegesen néhány gyártó hozta létre, mint egy nyílt fórumot, és eszerint is működik. Akkor válna hivatalossá, ha egy független szabványügyi testület vagy szervezet elfogadná, vagy az összes gyártó, mint egy íratlan szabályt alkalmazná. Ezzel szemben jelenleg inkább egy javaslatcsomagnak felel meg. Amelyik gyártó csatlakozik a fórumhoz, még nem válik a szabvány kötelező alkalmazójává. Van olyan gyártó, amelyiknek mindössze egy kameratípusa ONVIF kompatibilis, a többi hálózati kamerája és terméke pedig nem. Sok IP kamera van, ami megfelel a szabványnak, de kevés az ONVIF kompatibilis hálózati rögzítő és a szoftver.

További részletekért keresse fel a www.onvif.org oldalt!

 

A PSIA szabvány

A PSIA (Physical Security Interoperability Alliance) az IP CCTV piac alacsonyabb részesedésű cégeinek szövetsége, amely az ONVIF-hez hasonlóan 2008-ban jött létre, és 2011 végén 65 tagja volt. Tagjai között természetesen jól ismert cégnevek is megtalálhatóak, mint a Cisco Systems, Honeywell, IBM vagy a Texas Instruments.

A PSIA céljai hasonlóak, mint a rivális ONVIF-é.

A gyártók egy része mindkét szervezetnek tagja. Globális szerepe – az alacsonyabb taglétszámból is adódóan – kisebb, mint az ONVIF-é.